A mosás
Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy kimosott egy jó adag fekete ruhát, egy szép fehér papír zsebkendővel.
Velem is.
Nem is egyszer.
De, nem mostanában.
És nem az új barátom melegítőjével, zoknijaival.
És, nem mínusz tíz fokban, hogy ne lehessen kirázni, az udvaron, a szöszmösz nagy részét.
Egy húzással tetemes, nem szeretem, plusz munkát szereztem.
Először is, jól beöltözve, bár, kevés eredménnyel, az ajtónál, kis résen, egyenként kirázogattam minden darabot.
Majd rázogattam még a szőnyegre, járólapra, székre, asztalra, mielőtt kiteregettem.
Mára megszáradt.
Gyalázatos látvány.
Most újra lerázogatom, és elteszem.
Majd, lekefélem, ha előveszem.
Talán, addigra jobb idő lesz.
A kulcs
A két ünnep között fodrászhoz mentem.
Reggel nyolc órára.
Tudom, kukaságnak tűnik, de megszoktam, ezért nem módosítottam az időpontot.
Rendben el is készültem, de induláskor nem találtam pár dolgot.
A kocsi kulcsát és a kapukulcsot.
Mivel, éppen csak időre készültem el, így lázas futkározásba, és keresésbe kezdtem.
Barátommal együtt, mert nálam volt.
Része is volt mindkét darab használatában.
A kocsit is kinyitotta és a kaput is.
Ő tette fel az új csengőt, amit még aznap meg is bántam, mert állandóan csengett.
Pár napig, ha nem vettem észre, nem tudtam, hogy keresnek.
Néha a kutyáim sem jelezték.
Békés csendben éltem napjaimat.
Az idő telt, felhívtam a fodrászt, hogy késni fogok.
Majd, párbeszédet kezdeményeztem:
– Láttad a kulcsot?
– Melyiket? – kérdezett vissza barátom.
A tervezett használat sorrendjében, a kocsi kulcsot kérdeztem.
– Igen – hangzott a válasz – A kocsiból vettem ki a kapukulcsot.
Ho-hó! Meglett a főbűnős!
Egy csapásra két legyet.
Mindkét kulcsot ő tüntette el!
Ennél a párbeszédnél nem számít, hogy ki a nő, és ki a férfi.
Ez mindkét verzióban így zajlik.
Tuti, hogy a másik tette el.
Elővettem a pótkulcsokat, és késve bár, de odaértem.
Először a kapukulcs került elő, a harmadik kabát zsebéből.
Az enyémből.
A kapukulcsnak volt már olyan eltűnése a közelmúltban, melyben nem én voltam a tettes, ezért most is csak lazán kerestem.
Akkor a lányom vitte el, a kabátja zsebében.
És, csak napok múlva került elő.
Szóval, az egyik kulcs megkerült.
A másik, csak napok múlva, pedig már mindent tűvé tettünk.
Nem telt el nap, hogy ne kerestük volna, ne találgattuk volna, hogy hol lehet.
Mindent átnéztünk, minden mozdulatunkat végiggondoltunk.
Ha jó emlékszem, az utolsó nap került elő.
A táskámból.
Megnéztem, vagy százszor.
Nincs extra nagy női táskám, csak átlagos.
Amiben elfér, ez, az.
Csak a minimum, amire minden nap szükségünk lehet.
Most mit mondjak?
Ezek apró próbatételek.
Vajon megérdemeljük a királyfit, (az öreg királyt) a királylányt, vagy csak a sárkányt?
Vagy, még azt sem?
Az út tele van próbatételekkel.
Kicsikkel és nagyokkal.