Hónap szerinti archívum: február 2017


Mutasd az arcod, megmondom ki vagy!

Ma reggel újra arcdiagnosztika előadást hallgattam. Többször is foglalkoztam már vele, például, amikor természetgyógyászatot tanultam, és időnként olvasok, vagy előadást hallgatok róla. Sokat lehet tanulni emberismeretből, és jókat szórakozni, ha sikerül bizonyos karaktereket, jellemvonásokat felismerni a környezetünkből. Nem utolsósorban jó tükör önmagunk megismeréséhez is. És, segít megérteni, hogy ki miért […]


Régi idők mozija Az Andok sötét sámánja

A Régi idők mozijának, előző történetére reagált egy kedves ismerősöm. Miközben a levelét olvastam, jött az ismert érzés, és már indult is a „mozi”.   Andok hegység 1214. Egy hatalmas fekete kő, vértől iszamlós, alatta, mellette, fehér csontok.   Gyönyörű, felhők közé nyúló fehér hegycsúcsok, vízesés zuhog, madarak rikoltoznak. A […]


Élettervezés

A napokban látogatóban voltam egy nagyon kedves barátnőmnél, aki harmadik babáját várja. Nagyon szeretem, Őt is, két kis lányát is, és már a pocakban lakót is. Beszélgetés közben megemlítette, hogy mennyire rosszul esik neki, ha megkérdezik tőle, hogy a CSOK miatt vállaltak-e még egy babát. Azt kérdezte tőlem, hogy milyen […]


Régi idők mozija Félelem

Halálfélelem mindenkiben van, valahol mélyen. Többnyire ott is marad, kivéve, ha valamilyen élmény felszínre hozza. Értelmetlen, megmagyarázhatatlan, sokszor irracionális. Első helyen, állítólag, a fulladástól való félelem áll. Ez az élet egyik parancsa, születéstől, halálunkig: – Végy levegőt!   Nálam a második helyen az élve eltemetés áll.   Egyszer, láttam egy […]


Csodálatos világ

Cuki, a túlélő tavi hal   Az idei kemény tél próbára teszi a természetben élő embert, állatot. (Az a legkevesebb, hogy újra kellett fát vennem, pedig már idáig is többet elfűtöttem, mint az előző években. Azért, egy kicsit sajnáltatom magamat is. Persze, nincs miért, mert imádok itt élni, télen is, […]


Csodálatos világ

A húsevő rigó, és a növényevő kutya   Ma reggel egy új kosztossal gyarapodtam. Rezsőke (az öreg rigóm), unokája jelentkezett kutyakajáért. Nem nagyon láttam az idén rigót, csak messziről. Ez az egy felbukkant néha, tettem neki a földre zöldségfélét. Nem nagyon ette, most is ott van. Ma pedig láttam az […]


Régi idők “mozija”, Szeti

A történet i.e. 1322-ben játszódik, Egyiptomban. Főhőse, Szeti, nyolc éves fiúcska. Eleve, barna bőrű, vékonyka, nagy sötét szemekkel. Apja sírkamrákat épít, fest, ezért ott élnek, ahol dolgozik. Magas, szikár ember, világosbarna bőrrel, simára borotvált fejjel. Anyja vékony, karcsú, apró termetű asszony, bőre szintén tejeskávé színű. Sötét szemeit kiemeli a fekete […]