Aktuális


Félelemből embernek lenni

Sokat gondolkodtam azon, hogy miért lettem más, mint a környezetemben, hasonló körülmények közül induló embertársaim.   Szegény családból jöttem, írtam már róla többször. Mégis, már kis koromban akartam „valaki” lenni.   Talán félelemből. Mert féltem, hogy megvernek az utcában lakó cigánygyerekek. Féltem, hogy kiközösítenek az osztálytársaim, mert szegények vagyunk. Mindig […]


A Sámánasszony

Nane öreg volt, mint az országút. Senki sem tudta, hány éves, de többek úgy emlékeztek, hogy már akkor is öregasszony volt, amikor ők kisgyermekek. A tűz mellett ült. A lángok sejtelmesen megvilágították csupa ránc, sötét bőrét, copfba font ősz haját. Szájában pipa lógott, amit időnként megszívott.   A tűz mellett, […]


Salamon táncosnője Ena 3

A teremtés tánca   A táncosnő összegömbölyödve, magzati pózban ült a földön. Kezével térdeit átölelte, fejét ráhajtotta. Csend volt körülötte, kívül, belül. Külseje mozdulatlan volt, a belsejében a létezés, a teremtés lehetősége kavargott. Örvénylett, tölcsérszerűen, felbuggyant, majd önmagába visszafordulva, spirálisan felcsavarodva lüktetett. Mint a farkába harapó kígyó, újra meg újra […]


Elkerülhetjük-e a sorsunkat?

Csodamadarak A képet, unokám festette rólunk, barátom születésnapjára. (Ebben a gyermekben „van valami”. Most madarakat fest.) Ezek a madarak mi vagyunk.   Valóban azok vagyunk, csodamadarak (kis áthallással a csodabogarakról). Most, hogy közeleg az összeköltözés időpontja, kezdem érezni, hogy mekkora változás lesz ez mindkettőnk életében. Ugyanakkor alig várom, hogy nap, […]


A Sors keze

Úgy élünk a mában, hogy szemeinkkel, a körülöttünk lévő világból, a másikból csak a múltját láthatjuk.   Lehetünk bármilyen közel egymáshoz, akkor is, idő, ha csak parányi is, mire a fény, a másikról elér hozzánk. Idő, ha csak parányi is, mire agyunk feldolgozza, szemünk utasítását. És meglátjuk a másikat. Csak […]


Üzenet a múltból, magyaroknak

Csontváry II   Akinek szeme van lássa, akinek füle van hallja! „Nem hiányzott semmi egyéb, csak a vezér e függetlenségben, mert pénzre sem volt szükség az egyszerűségben. De Rómában a fényűzés tombolt, s a birodalom kétes erkölcsöknek hódolt, puritán egyszerű életünket Róma megirigyelte, tekintélyünk, ősi hitünk a birodalmat feszélyezte. Nyakunkra […]


Üzenet a múltból

Csontváry I.   Nem tudom, miért ez jött elém, de, hogy kötődik az Ena történetekhez, és a mához, az biztos. Ha bevillan, megírom. (Apropó. Ena-Na-t eredetileg szőkének láttam, de elgondolkodtam, hogy nem lehetett szőke, hát átírtam sötét hajúnak. Ma reggel láttam, kék szemű, szőke sumér szobrokat, véletlenül.)   Csontvárynak nemcsak […]


Ena 2.történet

A harmadik özönvíz utáni időkben játszódik, amikor Gilgames, vagy, ahogy eredetileg nevezték Bilga-mesz, az „Öreg-ifjú” uralkodott Uruk városában, ami az Eufrátesz alsó kifolyása mellett állt. Helyileg, kicsit lejjebb, de, Gilgames uralkodása idején történt, Ur városában, (ahol, a ma uralkodó nagy vallások (zsidó, keresztény, muszlim) közös ősatyja, Ábrahám is született).   […]


Ena történetek 1.

Egy ideje forog benne egy En kezdetű női név, a Gilgames eposz, a sumér őstörténet, és a 2024-es dátum. Mára összeállt bennem pár történet. Az Ena történetek. Ena 1 történet Ena látta, hogy feltűnt az égen a Nagy madár. Leugrott a fáról és futva indult a tisztás felé. Tudta, hogy […]


Függőség

Egy motorosnak, menetközben nekirepül egy veréb, majd az ütközéstől, ájultan a földre zuhan. A motoros megáll, megsajnálja, és hazaviszi a madarat. Beteszi egy kalitkába, ad neki vizet és ennivalót, majd elmegy otthonról. A veréb magához tér. Körülnéz, látja, hogy rács mögött van, bekészített enni- és innivalóval. – Te jó Isten!- […]