Év szerinti archívum: 2016


Ház-asság

Ismét egy asszonytársam sorsán elmélkedem.   Ő már a sokadik, aki úgy élt együtt évtizedeket férjével, hogy tudja, hogy párban, hárman voltak.   Elmesélte, hogy most, végre elköltözött.   Tíz éve, szó szerint a falutévéből tudta meg az igazságot. Valamilyen ünnepség volt, amit közvetítettek, és látta, hogy hites ura jókedvvel […]


Harminc centi föld

Sok vagy kevés? Ház körüli földterületnél kevés. Ha fölénk teszik sok. Főleg, ha nem könnyű nekünk a föld.   Amikor valaki elmegy, van egy mondás, amivel útra bocsájtják: – Legyen könnyű neked a föld! Olyasmit jelent, hogy ne nyomja semmi a lelkedet, amikor elmész. Olyan, mint az egyiptomiaknál, amikor összemérik […]


Nasim

Teste ezer apró darabra szakadt.   Egy pillanatig látta roncsolt testét kívülről, a körülötte heverő holttesteket, egy szakadt plüss mackót, a gomolygó füstöt. Hallotta a sikoltozást, hörgést, kiabálást, futó lábak dobogását.   Majd megszűnt a tér és idő, és egyszerre volt a múltban, a jelenben, a jövőben. És megértett mindent. […]


Tökéletes integráció

A Spar folyosóján mentem, amikor egy szép fiatal párra lettem figyelmes. Előttem mentek, kézen fogva. Magas, karcsú, izmos testük volt. Ujjaik összefonódtak, lengették a kezüket. Időnként egymásra mosolyogtak. Szép arcuk volt. Fekete szemeik csak úgy ragyogtak. Kreol bőrüktől élesen elkülönülve, vakító fehéren villantak ki fogaik, amikor mosolyogtak. Igazán szépek voltak. […]


Hosszabbítók és egyéb női dolgok

A napokban önállóan megjavítottam egy hosszabbítót, levágtam, ahol elvágtam, majd kicseréltem a dugót. Sajnálatos módon, sikerült a sövényvágóval újfent elvágnom egyet. Nem ez volt az első alkalom, (nem is a második), ezért már nagyon figyelek rá. A kezemben fogtam, hogy tartsam, ne lógjon össze-vissza. Azonban a gép működéséhez mindkét kezemre […]


Közteslét

 Miután átlépett, régi-új tapasztalásai jöttek.   Egy ideig vissza tudott menni anélkül, hogy az anyagba süllyedt volna. Úgy, mint a gondolat, az energia, vagy a hullámtermészetűvé vált anyag mozog a térben. Érzési már nem voltak, valami vékony „szál” mégis földi életéhez kötötte.   Visszament a házhoz, ahol élt. Tudta, hogy […]


A Hang

  Kihajoltak az erkélyen, és megnézték. Ott feküdt, az alattuk lévő, nagy üzlet, lapos tetején. Az asszony, apja élettársa. Kiugrott.   A fiú nem érzett semmit, csak apja sör- és cigarettaszagú leheletét. És örült, hogy végre csend lett.   A mentők a kórházba szállították, amikor kijöttek, részben, mert nem tudták, […]


Átlépés

  Érezte, hogy megint átcsúszik. Így ment ez egy ideje. Nem tudta, hova, csak azt, hogy megszűnik minden, amit eddig ismert. Nem volt sötét, nem volt világos. Nem volt hideg, nem volt meleg. Nem érzett semmit. Mintha felhők között „lebegett” volna. Igazából nem lebegett, része volt egy nagy felhőszerűségnek.   […]


Táncterápia

Pénteken este gyógykezelésen vettem részt. Táncterápián voltam 18-22 óráig. Fantasztikus volt!   A terápiát szó szerint kell érteni, mert volt a társaságban két személy is, akinek az orvos írta fel a táncot. Egy nő, aki áprilisban (!) esett át szívbillentyű műtéten, és egy férfi, aki a gerinc műtétet kerülte el […]


Angyal, vagy liba?

  Szárnyas lény, kétségtelen, mindkettő. Jelen ismereteim szerint többnyire fehér szárnyakkal. Igaz, nem azonos méretben. De, hát a méret a lényeg?   Egy szép szőke, diplomás, negyvenes fiatalasszony, akiről nem tudtam eldönteni, hogy hova tartozik a szárnyasok csoportján belül. Álljon hát itt a története, és döntsétek el Ti.   Szép, […]